2012. szeptember 26., szerda

Én csak egy...

...
álmodozó
vidám
elvont
cukin dinka
perverz
önfejű
makacs
érzelmes
SZERELMES
idióta
állatimádó
zenerajongó
gyűjtögető
karkötőmániás
filmfüggő
idézetgyáros
fotózni imádó
pörgős
komolyan komolytalan
komolytalanul komoly
mosolygós
esőben sétálós
ablakon kibámulós
mesemániás
fantáziadús
szerepjátékos
álarcot viselő
fűben fekvős, felhő bámulós
rácsodálkozós
családszerető
bújós
barátkozós, de nem érintkezős
szomorúan egy számot hallgatós és fotónézegetős
egyedülmikornemlátsenki táncolós
hintázva énekelős
naiv
ragaszkodó
szeretetigénylő
pöppetegoista
zenére főző
gondoskodó
más szemmel világot tekintő
bjd fan és gyűjtő
rajzolni nemtudo, de szerető
több személyiségű
túlagyaló
közép magas
duci
kék szemű
most vörös hajú
lány vagyok....

2012. szeptember 8., szombat

Egy kihalt vár hercegnője

A csendes folyosón még a légy sem zümmög. Lépteid visszhangját zengik a falak. Akár egy ódon sírbolt, mi magába szív, elhagyod valaha is eme falakat?! Várat építettél magad köré, várva hős lovagot. De mi lesz királyságod sorsa, ha a harcos önként elbukott?
Szobád falai megannyi könnynek voltak már szemtanúi. Millió elsuttogott szó, de minden hiába, hisz nincs ott senki más csak te és elborult agyad teremtett világa.
Vársz, vagy kilépsz?
Ez most a kérdés. Ám a választ senki sem mondja. Vajon érdemes elhagyni életed őrületes börtönét?
A válasz a csupasz csizmád kopogása.


***

Ugyan bolond halandó, hát hová is mennél?!
Menj, míg mehetsz! Rohanj, s ne félj!


kip-kop, kip-kop... Eső cseppek tánca járja be a néma szobák ablakát.
Milliónyi vízcsepp lejti, harsány, ám rövidke nászát.
A világ nem vágyik több őrült személyre,
így hát halandó, jobb ha nem állsz halálos sorsod útjának elébe.

Fallen Angel

Tegnap még repültél...
Ma már csupán zuhansz.
Szárnyak nélkül mivé válsz?

Vak szemeidből véres könny csorog,
hiába keresed
Hátadon nem találsz egyebet

csupán
az
angyalszárny csonkot...

Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, előkerül egy réges-régi fénykép; felcsendül egy évek óta n
em hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül, váratlanul ...
Az igazság az, hogy szeretem!
Csillapíthatatlanul szeretem...
Az első pillanattól fogva.
Akkor is szerettem amikor esküdöztem, hogy nem is...
Nem tehetek róla, csak érzem...