2011. március 30., szerda

Azt mondtad nem merem kimondani. Hogy prüd vagyok...
Hát legyen bármilyen "közönséges is" kijelenthetem, hogy vágyom rá és arra, hogy megkapjon.
Úgy csókolnám, mint senkit. Úgy kényeztetném, mint senkit.
Kívánom, vágyom rá.
Nyögnék, ha arra késztetne. Sóhajtoznék, ha úgy érintene. Felizgulnék, ha benne lenne. Mit benne?! Bennem. Hogy ne legyen közöttünk semmilyen távolság. Hogy érezzem magamban lüktető férfiasságát. Hogy halljam, mikor eléri a vég és együtt heverjünk míg tart az a csodálatos éj...

Lehet szépen mondani, vagy épp durván, s vadul.
Kívánom, kell nekem, akarom, de piszkosul!

2011. március 25., péntek

"Ma meggyőztem magam arról, hogy feladni nem szégyen. Ne kockáztass! Ne változtass! Csak semmi dráma, ennek nem most van itt az ideje. De az okaim nem is okok, csak kifogások. Valójában csak bujkálok az igazság elől, az igazság pedig az, hogy félek. Félek, ha egy pillanatra is engedek a boldogságnak, a világ megint összeomlik körülöttem, és nem tudom, hogy azt túlélném-e?"

2011. március 24., csütörtök

Szex mindegy kinek, avagy mindenkinek

Lehet bármilyen szép csomagolásba tekerni. Költői mivoltokat megszégyenítő cifrasággal körülírni, a lényeg nem változik. A három betű és jelentése beleégett mindenki agyába, és a zsigereibe. Sex...sex...sex...
Bárhol, bármikor, egyeseknek bárkivel és bárhogy. A lényeg az, hogy érezni a másikat fizikai valójában és kiélvezni a helyzetet teljes valójában.

A megjátszott orgazmus ma már nem buli.
Az a tuti, ha szívből nyög az áldott lélek,
kit meghajtanak, mint Zinger a varrógépet...

Lehet prűd a kedves, ki pironkodva így szól: "keress meg, ha eljő az est!"
Vagy épp nevezheted együtt létnek, szeretkezésnek.
Kinek testét szeretik azzal máris együtt hál a lélek...

A gyorsak sex-et emlegetnek, kiknek a menet bő 10 perc kávéval, cigivel, vagy épp más feleségével.
Aztán ott vannak a szabad szájúak, kiknek előbb szóra, majd szájra, végül pedig a másik szebb felére nyílik a szája.
Ők azt mondják, dugjunk egy jót. Előbb be, majd meg és végül ki,
hogy aztán a kocsmában már ne dugjunk, inkább csak rúgjunk, mint egy albán csacsi...

De hisz erről szól a magyar nyelv, hogy cifrázzuk amit csak lehet.
Nem kell ide egyszerű Fuck it...
Előbb fuck it, majd ott, hogy a végén akkora legyen a lista, hogy azt se tudd ki hol volt.
Csak az az ösztön, áldott érvek és mindenségek felett.
Letéped a ruhát, megcsókolod a nyakát, ennyi volt az előjáték.
Aztán talán elér a nagy bumm, és remélhetőleg marad idő a vissza tapsra.
Már ha a kedves hajlandó összeütni a két tenyerét, és nem pedig len kiütni az utolsó -volt- épp fogad helyét.

Drága játék az erotika.
Főleg, ha partner helyett marad a mű önkezű dinamika.
Azt mondja könnyű rászokni az elemes kütyüre.
Kérdezem én, mi zümmög? Azt mondja, csak a retikülje.

Hát kimondom én is, mint annyian előttem.
Testi szerelemre vágyom, de a párom nincs velem egy ideje.
Bár talán nem is rá vágyom, inkább valaki másra...
Hol marad az élvezet hát?! Vagy ne várjak senki másra? :)

2011. március 17., csütörtök

My Song For You

Ice-cold is the bed I'm walking in
Light pours into the darkened room
Lonely days and night begin
To last until the crack of doom

See you in my dreams every night
And you seem to be so real
Hear your heartbeat, hear you sigh
Without touching I can feel
All of you and all your love
Fragrance lingers in the air
Breathe life into me and I'll believe
Whem I dream again you'll be there...you'll be there...

I'll sing my song for you
From here to eternity
The best that I can do
You are the peace that reigns in me

If there's one thing that I've learned on the way
It is that nothing lasts for good
All my possessions found decay
They couldn't stay but you could
You're the only secret I will keep
Soul brother, eager bodily friend
I'll sing my song for you, my love
The only one who understands...understands...

I'll sing my song for you
From here to eternity
The best that I can do
You are the peace that reigns in me

Én Leszek

én leszek az éjfél
kézen foglak
szétrepesztem rajtad az inget
én leszek az ágy
a lehulló könnycsepp
én leszek
a vággyal terhes tekintet

mindenestül
ott leszek mindig
mert te engem
megjel
öltél

Come On Angel


I was waiting for you
I was waiting for years
But as I'm facing you at last

You're really beautiful
You take away my breath
And you are bound to take much more
If you're the angel of death

Angel, angel dark winged angel
Flowing in like the flood
Come on angel, angel of danger
Child of a crazy god

You smile in every mirror
You walk through the walls
You sneak into my dreams
And open secret doors

I'll fight against you
I'm strong you'll see
You've been looking for easy prey
And you will never get me

Néma Film


Mint áldás vagy varázs
úgy
borul rám a tested
egymásban
lassan elvegyülünk
ölbe
tett kézzel
ül
most itt a Csönd
nézi
ahogy szeretkezünk

Kicsi Szív


Emlékszel, vagy csak álmodtál
Táncoltunk lenn a folyónál
Emlékszel, vagy csak álmodtam
Átadtad magad a ritmusnak

Kicsi szív

Hang nélkül mozdultunk
A sötétbe együtt indultunk
Arcodhoz arcom ért
És szerettük egymást a hajnalért

Kicsi szív

Legyen miénk a révület
Az egymást kereső rémület
Legyen miénk, ameddig még lehet

Kicsi szív

Egyszer forró vagy, egyszer jéghideg
Elvesztem benned a hitemet
A sötétség, hallod, újra hív
Indulnunk kéne, kicsi szív

2011. március 9., szerda

Egy pillanat, mi különleges lehet

Verőfényes napsütésre ébredtem reggel. A hőmérő higanyszála elérte a 10C°, bár kissé pontatlan. Ahogy kinéztem a fényben úszó udvarra, mosolyogva figyeltem a lágyan ringatózó első apró virágokat. Furcsa késztetés járt át, betöltve a lelkem legmélyebb rétegét is. Változás, változás... Ébredés, éledés...

Szívszaggatóan gyönyörű dallamok töltötték be a teret, miközben hulló kékesfekete tincsek árasztották el a földet... A napsütésben ragyogó tincsek lassan potyogtak egymás után, miközben a kellemesen meleg simogatás masszírozta az embert.

Elgondolkozva, cseppnyi bűntudattal telve rövidült a stílus, míg egy apró hang a semmiből azt nem mondta: "Jó lesz így. Kész vagy..."

2011. március 1., kedd

Sárgulás

"Aszongyahogy..."
Az egyetem ahova járok egy régi szokást ápol, ezt pedig úgy nevezik Sárgulás.
A végzős diákok korhű ruhákban vonulnak fel -afféle ballagás módon-
Szép-szép mondtam mindig, ám most, hogy én lettem végzős, már cseppet másként fest a dolog.
Az alap probléma abban rejlik, hogy nagyon nem csípem azt a ruhát, de nélküle semmi programon nem lehet részt venni T_T
Így valahogy muszáj leszek beletörődni...

Holnap megkezdődik a hajcihő az esti kötelező énekpróbával ami azért is vicces, mert nekem abban az időben olyan gyakszim van ahol egyedül vagyok a tanárral...
Bezony ^^ ez csak addig volt poén, míg ki nem derült, hogy így van és az összes választ tőlem várja :/ deeee sok-sok sikerélménnyel bővültem/bővülök. :D